Egy bogaras cipész horgászkalandjai: Visszatérés

Előrebocsátom, nem szeretek utazni. Szinte sehogy. Autóban különösen nem. Vonaton még csak-csak, de repülőre például semmi pénzért nem ülnék. Röghözkötött jobbágy lehettem előző életemben, nekem még ezek a 40-50 kilométerek is éppen csak a tűrőképességem határán belül vannak, ahol a kedvenc vizeim rejteznek a környéken.

reggel

Ugyanakkor már tavaly tudtam hogy visszajövök még ide, amikor először jártam ebben a kis bosnyák zsákfaluban. Annyira megfogott a környezet, a víz.. na jó, persze az emberek is, már akivel egyáltalán érintkeztünk. Illetve a tavalyi szállásadóinkkal nem keveredtem nagy barátságba, így örültem is amikor máshoz szervezte le Balu a hétvégét.

a panzió őre

Jól is jött a lehetőség, az előző hét eleje igazi bolondokháza volt a műhelyben, szükségem volt egy kis kikapcsolódásra. Miután harmadik gyermekünk születését május elejére jósolták, sokkal később nem is mehettem volna többnapos kalandra, így hát a hirtelen jött lehetőséggel élve bólitottam rá Balu és Lackó mellé a túrára.

őket is kemény fából faragták

Próbáltam terelni a figyelmem a végtelennek tűnő útról, hál'Istennek a társaság sokat segített, pláne amikor valahogy a diskurzusban a medvétől az aknamezőn át eljutottunk a borzig valami okfejtés kapcsán, bevillant hogy mintha az nem tudna futni. Persze kiderült hogy tud, az is hogy a memóriám nem a régi, mindenesetre ez a mókás állat lett a túra kabalája. ( Hogy a borz a mókás állat vagy én, ez még mindig vita tárgya.. )

tuti a borzon röhögnek

Lényeg a lényeg, érkezés után egész más kép rajzolódott ki előttem a helyi vendégszeretetről mint tavaly, ahol még a foglalásunkat is letagadták. Itt már a welcome drink is ki volt töltve mire a kocsiból beértünk a panzió alatti étterembe. Gyors élménybeszámoló a házigazdától vacsora előtt a pár nappal előbb fogott pérekről, s már éreztük is a bizsergést a kezünkben. Vacsora közben születik a terv, másnap tíz körül - előbb felesleges - indulunk a nyelekkel a vízre. Kaja közben még egy sliva plusz egy sör, hogy jobban menjen az alvás.. Már akinek. Balu csak egyedül hajlandó aludni, mondván hogy őt se zavarja senki, meg ő se mást, ennek előnyeit Lackó hamar átérezte, ahogy a bosnyák medvéket megszégyenítő hangokat adtam ki magamból alvás közben.

oktatás előtt

Reggel aztán hamar kidobott az ágy, hét felé már talpon voltam, Lackó is, bár elég nyúzottnak tűnt, mint aki nem aludt túl jól. Nem is értettem. Miután Balu előző este kikötötte, hogy 8 előtt embert látni sem akar, megnéztük a vizet, mielőtt felébresztenénk. A reggeli hideg ellenére jó pár szép jószágot sikerült megfigyelni a panzió előtt, így egyre türelmetlenebbül vártuk a folytatást. Pontban nyolckor nekiálltunk dörömbölni az expert ajtaján, némi dühös morgás kíséretében lassan magához is tért. Egy laza reggeli még belefért, közben kiderült, hogy a házigazda Đuro is velünk tart. Vagy inkább mi ővele.

elmélet után a gyakorlat

Napijegyvásárlás, szerelés. Lackó kap egy negyedórás gyorstalpalót a szükséges minimummal a legyezésből ami aznapra elég. Tűnés a helyre.

Lackó - mint aki mindig ezt csinálta

Nem fogom bő lére ereszteni a következő pár órát, mindenki nyomta legjobb tudása szerint. Az első órában kis nimfákkal, később - amíg a szél el nem cseszte - kis cdc legyekkel is lehetett próbálkoni. A tapasztaltabbak szedték a nagyobbakat, mi meg a kisebbeket. És hála Istennek másik embert csak délután kettő körül láttunk, akkor sem sokat. Persze Balu szerint egy is sok, de hadd morogjon. Đuro lebeszélt az ebédről, inkább odatelefonált a konyhára hogy csináljanak nekünk szendvicseket meg teát, ne rontsuk már el a legjobb horgászidőt. Balu úgyis betegre fogta magát, ő hozta el nekünk az energiapótlékot. Jól is esett nem mondom, ezek a helyi házi péksütemények, meg különféle tejtermékek igazi ínyencfalatok annak aki szereti.

ebéd helyett

Közben a házigazda is szépen aprította a hazai terepen a pikkelyeseket, egy különösen szépnél, miután lefotóztam párszor fejcsóválva elégedetlenkedett az ábrázatát illetően, majd a kötött sapkáját a partra hajítva kellett még pár képet lőjek a telefonjával is.

Đuro még sapkában...

.. de amikor levette, a pér sem mert lelépni

Ahogy dél környékén elindult és egyre erősödött a szél, úgy fogyott az energiánk. Négy - fél öt körül vissza is tértünk a bázisra, a hatalmas vacsorára csak szegény Lackó migrénje vetett némi árnyékot, de miután két pofára nyomtam a csevapot pisztránggal, némi lekváros palacsintával lefojtva, egy nagy zuhany után negyed nyolckor már újfent horkolhattam, hadd tudja a szobatársam, van a fejfájásnál is rútabb dolog az életben...

Reggel a szemerkélő esőt bámulva beszéltük meg a továbbiakat. Némi lekváros kenyér meg török kávé után bebarangoltuk a vidéket, egészen a folyó eredetéig, ahol egy pár évvel ezelőtti gátszakadás óta nem lehet horgászni sajna. Nem hozták rendbe, sőt, hogy némi negatívumot is említsek, lehet hogy a helyiek nem igazán vannak tudatában annak mijük van, rengeteg a szemét mindenfelé. Igen szomorú, mikor fent a hegyekben az ember egy fél vécécsészét bámul az út mellett néhány sörösdobozzal körítve. A vízben csak azért látni ilyet ritkán, mert a sodrás hamar elviszi lejjebb...

Persze azért van rosszabb, például amikor elindulunk hazafelé. Nem mintha nem hiányoznának az itthoniak, csak tudom hogy nem mostanában tudok visszajönni, arról nem is beszélve hogy közel öt óra seggrázatás az autóban még visszavan... Idefelé már megtárgyaltuk a teleportálás fontosságát, különböző szabályokat is kiötöltünk, most már csak magát a teleporrtechnikát kell ellopni valaki okosabbtól. Ahogy menet közben elkalandoztam, tán el is szundítottam, vidáman futkosó borzokat láttam a víz partján..

Néhány képet még válogattam nektek, hátha jobban elmondják amit kell mint ahogyan én tudom.