Kölyöknap

-Felkészültél? kérdezte félve, összeszorított szájjal Balu, amikor kiszálltunk Kendével az öreg griffből a garázsa előtt. Nem volt minden realizmustól és empirikus tudástól mentes a kérdés, eddig sosem volt teljesen zökkenőmentes a gyerekekkel közösen töltött nap a víz mellett. Eddig .

Tavaly még így nézett ki:

-Mit csinálsz?!

-Halkabban!

-Szedd össze!

-Finoman!

-Szállj le róla!

-Ezt most miért kellett?!

-Engedd el!

-Le fogsz esni!

-Ugye megmondtam!

És hasonlók, abban az embert (apát) próbáló két-három órában, amíg megpróbáltuk a srácokat hozzászoktatni, hogy együtt viseljék a vízparti lét nehézségeit. Utoljára tavaly októberben mertük megkockáztatni, hogy szabadon eresszük őket kedvenc helyeink egyikén, már némi javulást mutattak a fél évvel azelőtti próbálkozáshoz képest, de ez a mai már szabályosan megnyugtató jelleget öltött. Külön-külön mindketten visszük olykor az ördögöket némi laza pecára, de az más. Amikor két vagy több  hasonló korút összeeresztesz egy szabadban lévő területen, kicsit mintha megvadulnának. Úgy egészségesen, na, de mégiscsak. Megérte az elmúlt három év minden erőfeszítése (azért nagyon nyögni nem kellett az erőlködéstől), hogy a srácok mellett mi is ki tudjunk kicsit kapcsolódni a természet olykor nem is olyan lágy ölén.

Igazi komoly peca persze így nincs, egymással jobban elfoglalják magukat mint a halakkal, és ez némi felügyeletet illetve bíráskodást igényel, de ez így is van rendjén. 

Úgyhogy lassan mi legalább felváltva horgászhatunk amíg ezek a lurkók szkandereznek, birkóznak, vagy egyéb más módon teszik próbára egymás és maguk fizikumát és idegeit. Persze fél szemünk rajtuk. Most hogy végre az időjárás is úgy döntött, hogy időben fordul tavaszira, ránk is fért némi szabadtéri pihenés. Persze a szél azért fújt rendesen, véletlenül se legyen teljes a kép, illetve amikor abbahagyta rövid időre, biztos ami biztos alapon felbőgött pár crossmotor a környékbeli dirtpályán. Kiváló alkalom arra hogy az ember gyakorolja a környezeti tényezők részleges kiszűrését a tudatából. Ommmmm....

Miután jobban figyeltünk a srácokra mint a botokra, Balu két kölyökpontyán kívül mást nem is fogtunk, így mielőtt hazaindultunk volna, még megkérdeztem Pali bácsit (a tógazda), vihetnék-e két bajuszost az elkülönítőből. -Persze - mondta, ha van benne, mindjárt hozom a hálót.

Így hát halásztam is ma, a gyerkőcök (és jómagam) nagy örömére, bár kevésbé izgalmas módja lévén a pikkelyesek vadászatának, nem hiszem hogy sűrűn gyakorolnám. Ma muszáj volt hogy a beígért Szári Zsolti-féle (sajnos csak általam elkészítve, némi telefonos segítség után) pontychips le ne maradjon a vacsoraasztalról, különben mire ihattam volna a jó Csobánc-hegyi Zenitet....