2015. szeptember 1., kedd

Muravölgyi domolykóvadászat




Pénteken már délben félig megőrültem attól, hogy még öt és fél órát bent kell gebegni a műhelyben. Hétre ígértem hogy odaérek BigTom elé (aki - miután a hétvégén alig láttuk - átkeresztelte magát FanThomasra-ra ), aztán rongyoltunk elfele. Tíz körül, mire odaértünk, a társaság zöme már nem volt szomorú, segítettek Sanyinknak átlépni a harmincat. Külön öröm volt hogy végre személyesen is találkoztam Matával, akivel eddig csak interurbán és messengeren sikerült, illetve Gáborral, akiről eddig csak Sanyi vidám sztorijait hallottam. 

XXX
A sült oldalas kolbásszal, sültkrumplival - amivel Balu várt minket - gyakorlatilag életmentő volt, nemkülönben a három(?)féle helyi pálinka, illetve Lackó diólikörje (amiről másnap délelőtt Sanyi és Mata kiderítette, hogy kaláccsal mártogatva is igazi gasztronómiai élményt nyújt). Némi fogyasztás és visítás  beszélgetés után felállítottuk Balu gyönyörűszép új sátrát, aminek kiderült egyetlen előnye, miszerint rettentő ideális a mérete a szállításhoz. Magyarán kicsi. Nem is akármennyire. Még Panni, Sanyi foxija is gyanakodva méregette, majd miután kiderült hogy mindenre jó, csak arra nem amire Balu vette, Mata úgy döntött, hogy abban fog aludni. Egy darabig még tanakodtunk hogy vajon fejjel vagy lábbal előre kell belemászni, de hamar rájöttünk, hogy ha fejjel teszzük ugyan nem fogjuk behúzni a zippzárt. Mindenesetre Mata nem panaszkodott, kemény őcsényi gyerek lévén jót aludt a szabad levegőn. 

az ól...

Panni 

Rock and R ól

Sanyiékon is csodálkoztam, hogy Gábor kocsiját választották éjszakai hajlékul, miután befejezték kettő körül az eszmecserét, de ő is rájött másnap, mikor inkább a nekem maradt háromágyas szobába tért be éjszakára, hogy nem is olyan rossz az az autóban alvás, ha a másik helyen a tízperces szabályra figyelmeztetik az embert. Mármint hogy két fingás között tíz perce van elaludni, és ha mázlija van akkor pont  az lesz az év azon éjszakája, amikor nem, vagy csak kicsit horkolok. Balu szerzett egy élő plüssmedvét, Lackó meg Tomi szépen húzták a lóbőrt. 


Ricsi
Simi és Ricsi, a két helyi cimboránk is elment haza nagy nehezen, mondjuk Ricsi nehezebben, bár ő lakik az utca végén, de éjjel 1 felé már azon kesergett, hogy 4 körül el kell kezdje kihordani az újságot.


Reggel 5 ébresztő. Jönnek a vezetők. Simi simán, Ricsi kevésbé, kérdeztem az újságokat, aszondja azt szépen lepasszolta az öccsének egy ötszázasért. Kapitalista disznó, de van üzleti érzéke...
FanThomas nem vállalta a hajnali pecát, ő inkább pihenni jött, a srácok elhúztak valami bányatóra még a Mura előtt, én pedig szépen célba vettem a Lendva felső részét, egy darabig kocsival, aztán gyalog, egyedül és belül rettentő izgalommal. Még emlékeztem a tavalyi kalandunkra, ahol gyakorlatilag már az első nap felénél is annyi hal volt a kezemben, hogy szinte untam. Mondom szinte.






Úgyhogy szépen parkírozás után, laza félóra séta a párás vízben az erdő mellett, a hattyúk és vadkacsák morcos, gyanakvó tekintetével kísérve. Nem zavartuk egymást. Hála a gusztustalan melegeknek (időjárás), szúnyog szinte alig volt, kerestem egy jó helyet, ahol begázolhatok a vízbe, majd amikor erőteljes szlovén akcentussal kérdezte meg egy öreg spori a túlpartról, mit fogtam, gyorsan felhívtam Simit meddig szabad felmenni. Azt mondta mindegy, itt nem foglalkozik senki vele. Úgyhogy szép nyugodtan nekiálltam felmérni hova is álljak a vízben.

átlagméret


Igazából mindegy volt. Rengeteg pikkelyes koma iszkolt szerteszét, akárhová léptem. A nagy melegnek köszönhetően ahol kicsit tisztább volt a víz a növényektől, vagy alacsonyabb volt, ott nem is állt hal. Jobbára néhány méter átmérőjű kis lukakba kellett a legyet ejteni, és szinte folyton feljött érte valaki. A nagyok nem, ilyen körülmények között az enyémnél jóval több tapasztalattal lehetett volna elkapni őket. De ott úszkáltak körülöttem, és bizisten, így is veszett jól éreztem kint magam. Nem számoltam a halakat, de néhány óra múltán már azt próbálgattam, mivel nem tudom megfogni őket. A szöcske például nem kellett nekik. Végigmentem két, cirka százméteres szakaszon aztán kezdett elegem lenni


mestercsomó


FanThomas a délutános

a vehemens négyszeres
Mármint melegem. Úgy sütött a nap mintha fizetnének érte, én meg még mindig a gázlógatya-hosszúujjú-csősál-kalap-mellény kombóban szivattam magam, és mintha be is áztam volna. A snickers meg a vizem elfogyott, és a kilométereket jelző táblák alapján volt jó 3 km sétám az öreg griffig. Az a néhány almafa, ami útközben volt szabályosan megijedt tőlem ahogy odaraohantam. Mikor végre megérkeztem az autóhoz lekaptam mindent, kicsivartam a zonknikat, kiöntöttem a jó másfél deci vizet a gatya végéből, bekaptam a babkonzervet, és vártam FanThomast, mint a messiást. Negyedóra múltán oda is ért, csak nem ismertem meg Balu kocsijában. Mindenesetre nála volt a gaspacho, stifolder, zsemle, banán, úgyhogy nagyjából sikerült regenerálódnom a délutáni rövid etapra. Visszamentünk a felső folyásra, mutattam neki egy jó helyet, amit először kicsit zokon vett hogy minek küldöm a dzsindzsába (ejjdeszépmagyarszó), de aztán hamar rájött, hogy ott laknak a jószágok. Röpke két órát még nyomtuk, én kerestem egy olyan szakaszt, amit végig árnyék borított. Nem volt olyan halbőség mint délelőtt, de nem panaszkodom. Egy kábé két méteres szünet a növények között, ahol cirka 30 centivel mélyebb volt a víz mint körülötte (gödörnek hívják hülyegyerek....), feldobom a tetejére a bogarat, majd ki akarja tépni valaki a botot a kezemből, aztán két másodperc múlva csattan a légy az arcomba. Még kétszer megismételte, aztán negyedszerre kézbe is vehettem a kis rendbontót. Közben letelt az időnk, hatra hivatalosak voltunk Zolihoz, a házigazdánkhoz. 

kaptató

előtte

utána


Szállásra vissza, gyors zuhany, aztán irány a faluvége. A fölső. Nagyon fölső. Tommal lihegtünk a lejtő közepén, ahol megkérdezte, hogy nem húznám-e a szíjamnál fogva, igen morcosan utasítottam el. Mire megjegyezte, hogy egy munkatáborban nem sok esélye lenne mellettem, de biztosítottam, hogy megenném, mielőtt nagyon lefogy. Nagy nehezen azért felértünk Zoli szőlőjébe, ahol a panoráma (és a kakaspörkölt) kárpótolt. Nemkülönben a kétféle bor, amit muszáj volt kóstolgatni, amúgy szolidan. 

két pislogás között

partiarcok


az ördögűzés kellékei

Hazaslattyogás, beszélgetés, alvás.

meaning of life

le

fel


Másnap a Kerka volt az úticél, a srácok szerint több de kisebb hal szokott benne lenni mint az Adoványban. Nekem konkrétan egyet sikerült fognom, Simi behúzott három strigulát, de sajnáltam volna, ha nem nézem meg ezt a kis ékszerdobozt. Kicsit opálos víz, néhol iszap, kavicspadok, rengeteg víz fölé hajló ág, bedőlt fák, vízitök jellemezték azt a rövid szakaszt amit láttam. Simán elfért volna a Gyűrűk urában valahol középfölde szélén.

 a kerkai kolléga

pásztázás

amikor kiderült, hogy a kluttyanó hangokat a leeső makkok szolgáltatják

éger(?)gyökér

vízitök




Visszatérve a szálllásra még egy laza hideg ebédet elköltöttünk, majd fájó szívvel , de azért elindultunk hazafelé, tudva hogy ez a hely, és a helyiek mindig szívesen látnak. Amikor alkalom van, úgyis jövünk. Bár lassan a fiúk is jöhetnének egy laza hétvégére hozzánk, nem bánnák meg. Főleg ha a kedvenc patakjaink is összekapják magukat a mederrekonstrukció után. Nem nagy, végtelenbe nyúló vizek ezek, de hihetetlen mennyi élményt tudnak adni annak, aki hajlandó időt áldozni rá, és fogékony az ilyesmire. 

Köszi fiúk!



2 megjegyzés: